Ezek a Spice Girls 2019-es illatai (szerintünk)

2019. június 10. by JuditSipos

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy Spice Girls, akik fogták magukat, és feltalálták a "girl power"-t. Ezt azóta nyilván továbbfejlesztettük girlboss-szá, strong womanné, és még sorolhatnám, de kétségtelen, hogy a push up melltartós feminizmust ők kezdték tolni a tömegeknek.

1238442.jpg

Én személy szerint rajongok értük, pedig nem ez a zenei stílusom. Van valami utánozhatatlan bennük, amit, bárhogyan próbálták, egy csajbanda sem tudott überelni. Kezdjük azzal, hogy kitalálták ezt a zseniális leosztást maguk között, hogy minden csajszi képviseljen egy nőtípust. Marketing szempontból elég forró, mert így bárki tudott azonosulni az együttessel, mindenkinek lehetett egy személyes példaképe. 

Stíluselemek vs parfüm fajták

Behunytuk jó erősen szemünket, és elképzeltük, hogy mit fújnának magukra a lányok 2019-ben.

spice_girls_2019.jpg

Posh Spice 

Ha létezik edgy stílus, akkor ez a csaj kétségtelenül birtokában van, sőt, ő találta fel. A színe a fekete, az itala a száraz martini, mindenből a legjobb, legújabb, legelegánsabb kell neki. Reménykedsz benne, hogy a Louboutin magassarkújával nem a te utadat fogja keresztezni. Tudja, hogy egy nő is lehet erős vezető, ezért nem fél az illatával is ezt képviselni. Felvállalja, a virágos illatot, mert nem attól független egy nő, hogy elveszíti a nőisségét, de egy csipetnyi kakaót csempész bele, tudatva mindenkivel, hogy a gondolatai nem a felszínesek.

ne_vtelen_terv.png

Illata: Carolina Herrera Good Girl Collector Editon Dot Drama

Sporty Spice 

Dinamikus nő, aki meló előtt mellesleg letol 10 km-t a futópályán. Nincs ideje a bullshitre, mert a délutáni úszás után még lenyom egy squash meccset a terem legjobbjával. Tiszta, egyenes jellem, de nem hiányzik a játékosság. Azt gondolnánk, hogy ezt a csajt nem hatja meg a divat és szépségápolás, de óriási tévedés. Rajongója a tervező-sportmárka kollaboknak, rajta látod először a Stella McCartney x Adidas cuccokat. A benne lakozó életöröm miatt egy olyan illatot választ, ami kellőképpen pezsgő jegyekkel rendelkezik. Mi reflektelhátna erre jobban, mint egy olyan parfüm, ami ténylegesen tartalmaz pink pezsgő hangokat? A parfüm kiegészülve a citrus frisseségével tényleg tükrözi a sportos csaj személyiségét.

2_3.png

Illata: Lacoste L.12.12 French Panache Pour Femme

Baby Spice

Létezik ennyi cukiság egy rakáson? Csajszis a körme, a lakása, a kocsija, és minden létező kiegészítője. Ez a habos-babos külcsín ne tévesszen meg, mert attól, hogy cukormáz veszi körül, még nagyonis tudja, hogy merre hány méter. Ő azt vallja, hogy a kedvesség nem gyengeség, hanem erény. Hatékonysága nem abban rejlik, hogy a szemedbe néz, és felvállalja a konfliktust, hanem meggyőz szelídségével, miközben jókedvre derít. Örömmel követed, és teszed, amit mond, mert egyszerűen jó a közelében lenni. Illata ugyanolyan, mint ő, hűsítő sörbet ezernyi virággal.

3_3.png

Illata: Nina Ricci Les Sorbet de Nina

Ginger Spice

Ez a csaj tudja, hogy hogyan keverje fel az állóvízet. Nem tudod, hogy hova ülj be este? Vagy kell még pár arc a házibulidba? Hívd fel, megmondja, áthozza, felhívja, és lebeszél mindenről, ami nem elég 2019. Ránézel, és azt gondolod, hogy "úristen, ez csaj fél kézzel elvezetné a világot", de mindig kiderül, egyáltalán nincsenek világhódító tervei, csak jól akarja érezni magát. Ha tudni szeretnéd, hogy mi az aktuális divattrend, akkor csak kattintanod kell az Instájára, ahol nyilván követik kismillióan. Egyik pillanatban átölel, másik pillanatban pedig már robog tovább, mert neki valahol, valami őrületesen fontos dolga van. Nem ijed meg egy kis botránytól, mert hitvallása az, hogy nincs rosszabb, mint ha nincs semmi. Eltökélt célja, hogy felkeltse az érdeklődést, amihez a méz és jázmin kombó tökéletes.

4_3.png

Illata: Jean Paul Gautier Scandal á Paris

Scary Spice

Ha ki kellene választani, hogy ki az ultrafeminista közülük, akkor egyértelműen Scary Spice lenne. Lázadó, beszólogatós, erős csaj, aki nem ijed meg a saját árnyékától. Pont annyi őrület van benne, hogy titkon vagy nem titkon tisztában vagy vele, hogy nem jó vele ujjat húzni. Magasról tesz mások véleményére, mert tudja, hogy ő van a jó oldalon. Egy laza bázis ugrás után, megy, és megtartja az aktuális TED Talkját a környezetszennyezésről. Öltözködésében mindig van valami váratlan, meglepő, oda nem illő, ami mégis állati harmóniában van a többi darabbal, és természetesen a személyiségével. Egyéniségét nagyon jól tükrözi illata is, amiben a virágos, gyümölcsös jegyek fás illattal keverednek. 

5.png

Illata: Gucci Flora Emerald Gardenia

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://forwardist.hu/api/trackback/id/tr5614884664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.